Ősszel, egy temetés előtt a sír körül álltunk és vártuk, hogy megérkezzenek a gyászolók. Általában a szertartás előtt öt-tíz perccel korábban szoktam megérkezni, hogy együtt tudjak lenni a családdal. Az egyik hozzátartozó, -aki vélhetően messziről jött- sietve érkezett meg a temetésre. Lihegve, ziláltan állt meg a sír mellett. A nagy kapkodásban és zavarában elfelejtette kikapcsolni a mobiltelefonját, melynek a navigációja hangosan megszólalt: „Megérkezett úticéljához…”. Morbidnak és talán viccesnek tűnhet maga a jelenet, de ott elég ütősen hatott. Egyszerre volt kínos és elgondolkodtató, figyelmeztető és szembesítő. A telefon gépi hangja az hangosította fel a számunkra, amin mindnyájan gondolkodtunk ott, hogy vajon mi az életünk célja és értelme. Nagyon gyorsan lenémította vagy kikapcsolta azt a gépi hangot. De vajon azt a belső hangot, mely mindnyájunkban megszólalt, ott a sírgödör szélén, vajon azzal mit kezdünk? Azt is kikapcsolom egy mozdulattal? Lenémítom, ha megszólal? A GPS (Global Positioning System), azaz a Globális Helymeghatározó Rendszerrel monitorozni tudom, hogy mennyit léptem aznap, hogy merre is jártam, hány kilométert tettem meg. Gyorsan ki tudom számolni, hogy mennyi időt vesz igénybe az utazás, milyen távoli is a cél, ahova oda kell érnem. De vajon meg tudom-e határozni önmagam számára, hogy hol vagyok jelen ebben a világban vagy hol a helyem? Meg tudom-e fogalmazni önmagam számára, hogy mik a távoli és a közeli céljaim? Sokszor olyan élethelyzetekben tudjuk ezt megtenni, amikor olyan határhelyzetbe kerülünk, mint mi ott a sírgödör mellett. A gps koordinátákat legalább négy műhold határozza meg, melyek a nap huszonnégy órájában fölöttünk keringenek. A te életed pozíciójának meghatározásában Isten a társad, aki egyszerre van feletted, egyszerre alattad és melletted.
Czöndör István